Szűcs Attila

Jelölés morális kötelességből

 

 

 

Képzőművész, ezen belül festő, és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára Szűcs Attila, a 2010-es Aviva Díj kuratóriumának egyik tagja, aki elsősorban egyetemi tanári minősége miatt lett a díj nominátora.

 

– Lehet emögött egy olyan szándék, hogy Te mint egyetemi tanár jól látod az egyetemről kikerült fiatal nemzedéket, hiszen az Aviva Díjnál fontos kritérium, hogy 40 év alatti fiatal művészek legyenek jelölve.

 

– Nem hiszem, hogy ilyen szándék lenne, sokkal inkább az, hogy általában véve elég nagy rálátásom van a fiatal képzőművészek munkásságára. Ennek ellenére a választásom nem egy húszas évei elején járó fiatal képzőművészre esett, már csak azért sem, mert a pályázati kiírásban az szerepel, hogy az elmúlt 3 év munkásságát kell elsősorban alapul venni, ez pedig ilyenformán leszűkíti a lehetőségeket, természetesen a szó pozitív értelmében. Egyébként én mint festő morális kötelességemnek éreztem, hogy elsősorban a festők között kutakodjak, ezért nekem könnyebb volt talán a helyzetem.

 

– Kit jelöltél, és miért éppen rá esett a választásod?

 

– A jelöltem Batykó Róbert, aki egy nagyon nehéz utat választott, mert jelen pillanatban a mindenfelé terjeszkedni kívánó festészeti palettán egy viszonylag szűk területen mozog. Egy úgynevezett par excellence festészettel foglalkozó művészről van szó, aki kifejezetten a festészet médiumára koncentrál – ilyen művész egyébként a tavalyi pályázaton sem szerepelt, ezért is gondoltam, hogy egy ilyen fajta, ilyen típusú koncentrált festői tevékenységet bemutató kollégát mindenképpen nevezni kellene erre a díjra.

 

– Mit jelent pontosan a par excellence festészet?

 

– Ez a tulajdonképpeni festészettel foglalkozik, kiindulópontként gyakran használ inspirációs forrásokat a média különböző területeiről, legyen az fotó vagy bármi egyéb. De amikor elkezd festeni, akkor a festés folyamata, anyaga érdekli, és egy speciális fogalom mentén (serendipity) közelíti meg a saját festői tevékenységét, ami arról szól, hogy elkezd kutatni valamit, és ennek a kutatásnak a végén elér valahová. Ha úgy tetszik, sikerrel megtalál valamit, de ez a valami teljesen más, mint amit az elején keresett. Ez a tulajdonképpeni festészet egyik legfontosabb aspektusa számomra is.

 

– A jelenlegi fiatal művészek között ő ebben kiemelkedő, egyedi tehetség?

 

– Vannak mások is természetesen, akik ezt a vonalat képviselik, de az a fajta következetesség és tudatosság, amivel ő ezt műveli, feltétlen kiemelkedő.

 

– A múzeumlátogató megérti ezt? Tudja úgy nézni a műveket, ahogy azt a művész láttatni szeretné?

 

– Egy jó műalkotás mindig több olvasatot hordoz magában. Arra nem esküdnék meg, hogy a néző pontosan azt látja, amit az alkotó átadni szándékozik. De ha figyelmesen tanulmányozza, kellően nyitottan és elengedetten szemléli ezeket a festői felületeket, akkor biztos, hogy bele tud szeretni: abba az elhagyásba, ami ennek a nyomkövetésnek a végeredménye.