Páldi Lívia
Helyzetbe tud hozni a jelölés
Páldi Lívia, a Műcsarnok főkurátora 2005 óta dolgozik a Műcsarnokban. A Rákosi Péter és László Gergely alkotta alkotócsoportot jelölte az idei Aviva Díjra, akikkel egyébként 2007 óta dolgozik együtt a Jad Hanna: A kollektív ember projekten.
– Annak, hogy az alkotócsoportot jelöltem, több oka is van, nemcsak a három éves kollaborációnk, amelynek eredménye nem sokkal az Aviva Díj kiállítás után lesz látható az Ernst Múzeumban. Számomra a különböző elemet és folyamatot egyesítő projektjeik felülírják a hagyományos kiállítási struktúrát. Úgy dolgoznak helyszínekkel, eseményekkel, archívumokkal, személyes emlékekkel, hogy a hangsúly minden esetben a személyes kommunikáción, egy közösséggel való együttműködésen van. A munka a résztvevőkkel kialakított csoportos tevékenységgé válik, és számos esetben mérhető hatással van a megszólított közösség további működésére.
– Ők voltak az egyedüli jelöltjeid a végső jelölés előtt?
– Volt még két olyan művész, akikkel többször dolgoztam együtt, és úgy érzem, hogy nagyon megérdemelték volna a jelölést. Bár a korhatár meghatározó volt abban, hogy kit lehet választani, a művészi munka tekintetében nem kellett kompromisszumot kötni, a Tehnica Schweiz benne volt a jelölésre esélyes választásaim között.
– Mennyire fontosak a művészeti életben az ilyen típusú kezdeményezések, díjak?
– Nagyon fontosak a díjak. Elsősorban a nemzetközi kontextusban látom, mennyire helyzetbe tud hozni egy ilyen jelölés, egy ilyen díj, mekkora lehetőségeket tud teremteni egy művész számára; megteremtheti akár egy következő, nagyobb munkának az alapját. Ez mindenképpen egy értékelendő kezdeményezés, az lenne a jó, ha ebből Magyarországon is több lenne.

