Ajánlás - Katarina Šević

Katarina Šević történelmi, társadalmi és intézményi struktúrákat tesz láthatóvá indirekt módon munkáiban, mégpedig múlt- és jelenbeli állapotukat úgy felidézve, hogy jövőbeli potenciáljaik is megmutatkoznak. Gyakran mindezt személyes létének vonatkozásában, ahogy Könnyen, gyorsan magyarul c. művében is, amelyben az azonos című szerb-magyar nyelvkönyv harminc éven át változatlan leckéinek új, ám minimális módosításait kiemelve a régió két, részben azonos, részben különböző gazdasági-politikai háttérrel rendelkező országában történt szemléletváltásra és változásokra utal.

A személyes és a szociális áthatja egymást Házi múzeum című – László Gergellyel közösen létrehozott - munkájában is, ahol családjának tengerparti kis kőházát rendbe hozva, az ott talált tárgyak rendszerezésével nem csak saját eredetére és történetére, hanem az elmúlt évtizedek – mára történelmivé váló, a balkáni háborút is magába foglaló – eseményeit is felidézi.

Social Motion (Társadalmi motívum/mozgás) című, Berlinben, az egykori fal helyén lévő üres telken megvalósított performance-ában pedig - ahol a résztvevők számára pontosan betartandó, szigorú mozgási szabályokat írt elő, s ahol az eseményeket önkéntesekkel valósította meg - tudatos szerepvállalásra ösztönzött, hisz az önkényuralmi rendszerek ünnepélyes, reprezentatív formáit - katonai, felvonulási alakzatokat, vagy a szpartakiádokat idézőket – önként vállalt csoportos meditációvá alakította.

Legutóbbi munkájában, a News from Nowhere-ben személyes és szociális lét lehetséges jövőbeni együttesét prognosztizálja, William Morris 1890-es évekbeli szövegéből kiindulva, átalakított, emblematikus tárgyakkal, stroryboard-szerűen bemutatva.

Katarina Šević – nem csak munkáiban, hanem művészetszervező tevékenysége során is – a társadalom legkülönbözőbb területeiről származó embereknek a művészet szférájába való bevonására törekszik.  Arra, hogy számukra a művészeti szcénában szerepet találjon, s ezzel a művészet pozícióját – a normális „Kunstbetrieb“-en, azaz a „művészeti ipar“-on túlmenően – lényegesen szélesíti a hétköznapi lét tere felé, méghozzá felfrissítő, új helyzetet és kapcsolatokat teremtve a magyar művészeti szcéna számára is.

 

Hans Knoll

iwiw FaceBook

Kapcsolódó anyagok: