Katarina Šević

Munkáiban történelmi, társadalmi és intézményi struktúrákat tesz láthatóvá indirekt módon, méghozzá múlt- és jelenbeli állapotukat úgy felidézve, hogy jövőbeli potenciáljaik is megmutatkoznak.

Így történt Könnyű és gyors – magyarul című művében (2004) is, amikor az azonos című szerb-magyar nyelvkönyv harminc éven át változatlan leckéinek új, ám minimális módosításait kiemelve a régió két országában történt szemléletváltásra és gazdasági változásokra utalt személyes létének szűrőjén keresztül. Egyúttal a migráció sokak számára ismerős hétköznapi adminisztrációs következményeit idézte fel és a videó-installációt az Bevándorlási Hivatal várótermében mutatta be.

A személyes és a szociális vonatkozások hatják át egymást Házi múzeum című – László Gergellyel közös – munkájában is, ahol családjának egykori tengerparti kőházában talált tárgyak rendszerezésével nem csak saját eredetére, hanem az elmúlt évtizedek balkáni háborús eseményeire is utalt, a múzeumi tárlókban való bemutatással pedig a történelmi folyamatok láthatóvá tételének és rögzítésének folyamtára, a kollektív emlékezet kialakításának módszereire világított rá.

Social Motions (Tömegmozgás) című, Berlinben, az egykori fal helyén lévő üres telken önkéntesekkel megvalósított performanszában – a résztvevők számára három instrukcióval irányított koreográfiában – tudatos szerepvállalásra ösztönzött, hisz az önkényuralmi rendszerek ünnepélyes, reprezentatív formáit: katonai, felvonulási alakzatokat, vagy sokunk gyerekkorának nyomasztó tornavizsgáit önként vállalt csoportos meditációvá alakította.

 Újabb sorozatában, a News form Nowhere-ben (Hírek Sehonnan) a személyes lét és a jövőre irányuló szociális lehetőség együttesét prognosztizálja William Morris 1890-ben azonos címmel megjelent szövegéből kiindulva, emblematikus tárgyakkal, strory-boardszerűen bemutatva.

Katarina Šević munkáiban és szervező tevékenysége során egyaránt a társadalom legkülönbözőbb területeiről származó embereknek a művészet szférájába való bevonására törekszik, illetve arra, hogy számukra a művészet közegében szerepet találjon, s ezzel a művészet pozícióját a normális „kunstbetrieben” túlmenően lényegesen szélesíti a hétköznapi lét tere felé, méghozzá felfrissítő, új helyzetet és pozíciót, sőt kapcsolatokat teremtve a magyar művészeti szcéna számára is.

    Katerina Šević: Amit látok, megvakíthatja, 2009 HDV videó

 

Hans Knoll        

 

 

 „Egy jó kiállítást várok idén is…”

Katarina Šević-et Hans Knoll jelölte, aki a galerista leírása szerint munkáiban történelmi, társadalmi és intézményi struktúrákat tesz láthatóvá indirekt módon, mégpedig múlt- és jelenbeli állapotukat úgy felidézve, hogy jövőbeli potenciáljaik is megmutatkoznak. A díjra jelölés meglepte a képzőművészt.

 

- Be tudod „határolni” magad egyetlen művészeti ágba?

 

- Sok mindennel foglalkozom, videóval, illetve installációkkal, de újabban tárgyakat is készítek. Bizonyos tárgyi, vagy viselkedési leletek és jelképek érdekelnek főleg olyan társadalmi események kapcsán, amelyek hozzám közel állnak. Ez lehet egy könyv, vagy egy esemény, esetleg egy tárgy újra gondolása is akár.

 

- Mit állítasz ki a Műcsarnokban?

 

- Valószínűleg több munkám is lesz, korábbi, és új munkát is szeretnék készíteni addig, egy összefüggő installációban.

 

- Mit vársz ettől a kiállítástól?

 

- Láttam a tavalyi Aviva Díj kiállítást is, nagyon tetszett, jó kiállítás volt attól függetlenül, hogy nem volt egy kurátora, aki összefogta volna a munkákat, nem volt egy közös tematikája. Igaz, sok munkát már ismertem, de nagyon jó volt egyben látni ezeket a műveket. Egy jó kiállítást várok idén is. Ez egy nagyon nagy kihívás, és elsősorban azért érdekes, mert nem csak új munkák kerülnek fókuszba, hanem inkább a művészek gondolkodása, szemlélete, és erre ritkábban kerül sor. Ez egy válogatás lesz mindenki részéről, amelyet a művész maga talál ki: be lehet mutatni egy hosszabb folyamatot, azt, hogy hogyan kapcsolódnak a különböző munkáink egymáshoz.