Ajánlás - Esterházy Marcell

Esterházy Marcell 2007 óta folyamatosan készíti fotósorozatát, amelyben Budapesten alkotó képzőművészek műtermeit mutatja be atelier_bp címmel. A megszokott műteremfotókkal ellentétben ezeken a képeken az alkotók nem szerepelnek, csak a környezet, amiben dolgoznak. A dokumentált helységek nem feltétlenül klasszikus értelemben vett műtermek, sokkal inkább, gyakran kényszerből átalakított nappalik, hálószobák. Ezek a terek folyamatosan változnak, így a fényképezett helyszín az adott időszak érdekes dokumentuma mind a tulajdonosa, mind pedig a néző számára.

„Esterházy sorozata azonban leginkább nem a tárgya, hanem a fotográfia műfaja és mai értelmezése felől ragadható meg. A lefényképezés gesztusával ugyanis a képkészítő egyszerűen kisajátítja mások művészetét, természetesen nem a lopás, hanem a posztmodernből ismert átemelés értelmében. A műterem hirtelen kikerül a kiállítótérbe: a produkció helye egyszerre csak kiemelkedik a prezentáció helyére. Esterházy mások környezetét, munkáját, szubjektív lenyomatát kisajátítja, és saját műként a galéria falára helyezi. Nem is egyenként, hanem mindenkiét egyszerre, akármeddig folytatható sorozatban. Műteremfotói gyűjteményfotók, hasonló módon, ahogy a kisajátítások egyik élharcosa, Louise Lawler évekkel ezelőtt a múzeumi gyűjtemények képeiből állította össze sorozatát (…)”

Mélyi József: Rejtőző művész, Élet és Irodalom 52. évfolyam, 05. sz

A fotók egyszerre nagyon személyesek – hiszen az embert körülvevő tárgyak mindig árulkodnak tulajdonosáról –, de az ember hiánya miatt mégis távolságtartóak, ugyanakkor érdekes játékra adnak alkalmat: a műalkotások ismeretében társítani tudom-e a művészekhez a művek létrehozásának helyszínét.

A másik bemutatott mű, a Feketén-fehéren, Gazdag Gyula 1971-es Sípoló macskakő című filmjének zárójelenetét dolgozza fel, amelyben a művész apai nagyapja szerepelt statisztaként. Látunk egy embert, aki hol felemelt fejjel néz a szemünkben, hol pedig lesütött tekintettel mered maga elé miközben egy vonaton utazik. Ez a videó-loop tükrözi a művész családjához, múltjához való viszonyát, kérdéseit, kétkedéseit, mindazt az ambivalenciát és feszültséget, ami a megélt és a tudott dolgok, érzelem és értelem között van.

 

Mayer Marianna

iwiw FaceBook

Kapcsolódó anyagok: