a Díjról

Idén második alkalommal osztja ki az Aviva Életbiztosító a Műcsarnokkal együttműködésben 2009-ben létrehozott, a magyar kortárs képzőművészet ismertségét és elismertségét növelni hivatott Aviva Képzőművészeti Díjat, és rendezi meg a hozzá kapcsolódó a kiállítást. A kortárs képzőművészet különlegességének számító kiállítás a hazai művészeti szcéna kiemelkedő szereplői közül jelölt hat képzőművész alkotásait mutatja majd be a nagyközönség számára.

A kiemelkedően magas, ötmillió forint értékű díjat azok a 40 év alatti alkotók kaphatják meg, akik legalább három éve vannak a pályán, és már legalább egyszer volt figyelemre méltó önálló kiállításuk. A művészeket egy hattagú szakmai kuratórium jelöli a díjra, akik később már zsűriként együttesen döntik el, ki nyeri el az elismerést.

A Műcsarnok igazgatója, Petrányi Zsolt által felkért hat kurátor az idei évben is művészeti ágtól függetlenül, a kiírás követelményei alapján nevezte meg jelöltjeit. A 2010-es Aviva Díj sajátossága nemzetközisége, a jelöltek között ugyanis nem egy külföldön született, de Magyarországon élő, illetve magyar, de külföldön élő és alkotó művészt találni.

Tovább »

 

Exkluzív letölthető tárlatvezetés Petrányi Zsolttal, a Műcsarnok igazgatójával. Töltsd le az mp3 file-t és vidd magaddal a tárlatnézésre!

iwiw FaceBook

galéria